Üdvözöljük a Lilla Téri Általános Iskola honlapján!

Lilla Téri Általános Iskola / Lilla Téri Elementary School

Fenntartó: Debreceni Tankerületi Központ
Beiskolázási körzet: Debrecen közigazgatási területe


2023. január 23.

A hajdúszoboszlói Bocskai Múzeum lenyűgöző Fejedelmi Kincstára január végén "kiköltözött" a FÓRUM bevásárlóközpontba. A múzeum fő attrakciója a koronaékszerekből álló kincstár volt, mely mellé múzeumpedagógiai foglalkozást is tartottak az iskolai csoportoknak. Iskolánkból 3 osztály (5.b, 6.a, 6.b) vett részt Szabó Zsolt történelemtanár és az osztályfőnökök kíséretében. A foglalkozáson megtekintettük a koronázási ékszereket, majd két önkéntes részvételével felpróbálhatták a korabeli hajdúk és nők viseletét, kézbe vehették fegyvereiket. A foglalkozás célja, hogy közelebb hozza a diákokat ehhez a történelmi korszakhoz.

 

Fényképek

 

 



2023. január 20.

Január 18-án a leendő elsős gyerekek szülei részéről nagy érdeklődés övezte az iskolánkban meghirdetett nyílt napot. 
Az első két tanítási órában megtartott, összesen hat bemutató óra során a tantermek zsúfolásig megteltek. A szülők a magyar, matematika, angol és testnevelés órákon betekintést nyerhettek az iskolánkban folyó magas színvonalú munkába, s megismerhették a leendő első osztályokban tanító pedagógusokat.
Az órák után következő intézményvezetői tájékoztatón pedig teljes körű ismertetőt kaptak az iskolánkba érkező gyerekek középfokú angol nyelvvizsgához vezető útjáról, annak tematikájáról első osztálytól kezdődően egészen nyolcadik osztályig. Emellett képet kaptak az intézményünkben folyó tehetséggondozásról, szakkörökről, valamint az informális tanulás eszközéül szolgáló gazdag kulturális és szabadidős programlehetőségekről.
Szeptemberben várjuk szeretettel leendő első osztályos tanulóinkat!

 



2023. január 19.

A 7. b osztály 2022. január 18-án színházlátogatáson vett részt a Csokonai Fórum Színházban Bagdi Imre tanár úr és Kurtyán Nóra tanárnő kíséretében. A diákok a kulisszák mögé bepillantva kerülhettek közelebb a színház működéséhez. A látogatás során új információkkal is gazdagodhattak. Vajland Judit sajtóreferens kalauzolt körbe bennünket, akinek a kérdéseire a gyerekek készségesen válaszoltak.

 

 



2023. január 13.



2022. december 21.

A mai délelőtt iskolánkban már ünnepi hangulatban telt. A készülődés, várakozás időszakában az énekkaros, és 2. osztályos diákjaink megható karácsonyi műsorát láthattuk.
Kívánunk minden kedves tanulónknak és családjuknak meghitt, szeretetteljes ünnepeket, és nagyon boldog új évet!

 

Fényképek

 

 

 



2022. december 19.



2022. december 14.

2022.12.12-én hétfőn az első  évfolyamos tanulóink számára vers-és prózamondó versenyt rendeztünk iskolánk tornatermében. A kétfordulós versennyel célunk, hogy szereplési lehetőséget biztosítsunk diákjainknak és sikerélményhez juttassuk őket. A felkészülést, a bátor  kiállást oklevéllel jutalmaztuk. A legügyesebbek, akik továbbjutottak és helyezettek lettek könyvjutalomban is részesültek.

 

 

 



2022. december 08.

December 7-én az Ákombákom Bábszínház előadásában az alsó tagozatos tanulók a Didergő király című előadást tekintették meg.

 

 

 



< Előző | 1 | ... | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | ... | 42 | Következő >